Ha élni akarsz, nem kérdezel! - a Hugo sztori

-Szerintem el kellene vállalnod azt a munkát! Igaz, hogy sokat kell utazni, de cserébe nagyon jól fizet! Téged sem vet fel a pénz, Gréti egyre nagyobb, az én kiadásaim is folyamatosan nőnek. Mi nem megyünk sehová, Gréti mindig itt fog várni, ettől ne félj! Ragadd meg a lehetőséget, mert lejár az idő, és odaadják valaki másnak. – Kata már előre átgondolta ezeket a mondatokat. Tudta, hogy bár már nem élnek együtt, azért az együtt töltött boldog éveket nem lehetett csak úgy elfelejteni. Fontos volt neki a férfi, és szerette, ha a közelében van. Még időben belátták, hogy nem egymáshoz valók, ezért a barátságukat sikerült megmenteni. És persze ott volt Gréti, aki imádta az apját. Neki nehezebb dió lesz elmagyarázni ezt az új helyzetet. Ákos látszólag üres tekintettel bámult maga elé, de az agya egyre csak zakatolt. Nem is gondolta volna, hogy volt felesége ilyen hamar beveszi ezt a nevetséges fedő sztorit. Még hogy egymilliós fizetés a világvégi kisvárosban, és csupán annyi a dolga, hogy betegeket gyógyítson, akárcsak itthon. Kata mégis megkajálta! Ez hihetetlen! Most már nincs visszaút, és az igazat sem mondhatja el. Hugo várja a válaszát. Nehéz döntés előtt állt. Mint amikor az ember érzi és teljes bizonyossággal tudja, hogy sorsdöntő pillanat előtt áll az élete, és bárhogy is dönt, az megváltoztat mindent. Ez is egy ilyen fordulópont volt. Ákos vett egy nagy lélegzetet és a beállt kínos csendben ágyúdörgéshez hasonlóan dörrent férfias hangja. – Rendben. Szerintem is nagy lehetőség. Azzal a hazugság furcsa érzésével szájában kiment a szobából.

Sietve ment be dolgozószobájába, és kicsit remegő kézzel tárcsázta a névjegykártyán a számot.  A telefon kicsöngött, és Ákoson eluralkodott a pánik. Tudta, hogy muszáj megtennie, és megpróbált nyugodt hangot erőltetni magára. - Halló? Igen, Bergen úrral szeretnék beszélni.  Míg várta, hogy kapcsolják, érezte szíve egyre gyorsabb lüktetését. Hírből már ismerte Hugo Bergent. Az egy hónappal ezelőtti osztálytalálkozón hallott róla először Feritől. Olyan lelkesedéssel és tisztelettel beszélt róla, hogy felkeltette az érdeklődését. Ahogy utána olvasott, ki is ez az ember, egy valóságos kalandregény bontakozott ki róla. Szülei magyarok voltak, és Norvégiába vándoroltak ki a könnyebb megélhetés reményében. Ahogy a kórházba tartottak, hogy végre megszülessen régóta várt kisfiúk, egy kamion csapódott a járműbe. Már csak az újszülöttet tudták megmenteni, akit a kórházban neveztek el az orvos után, aki ellátta és lelkiismeretesen látogatta a kicsit. Egyik nevelőszülőtől a másikig csapódott szegény gyermek, míg alig 14 évesen beszippantotta őt az Elit, vagyis Norvégia titkos és kétes ügyletekkel foglalkozó szervezete. Ezután évekig nem lehetett tudni róla, mintha a föld nyerte volna el, hogy évekkel később mint a világ egyik legbefolyásosabb embere kerüljön ismét képbe, mint Hugo Bergen. Mindenhol ott volt és mindenkit ismert. Mindenben járatos volt, és akármibe fogott, az sikert és sok pénzt hozott neki. Ott volt a tőzsdén, a divatszakmában is voltak érdekeltségei és az építőipar is neki köszönhette fellendülését. Évekig azzal foglalkozott, hogy lebontásra szánt épületeket és üres telkeket vett meg bagóért, hogy aztán csili vili szállodákat, üzletközpontokat, éttermeket építsen a helyére. Mindenki irigyelte, és érezték, hogy nem tisztességesen szerezte millióit, mégsem sikerült soha semmit rábizonyítani. Most új területet szeretett volna meghódítani, ezért volt szüksége Ákosra. 

-Halló, igen, itt vagyok. Természetesen ott tudok lenni, ha Bergen úr azt szeretné. Máris indulok, és 10 perc múlva odaérek. Igen, értem, nagyon pontos leszek, megértem, hogy Bergen úr nem szereti a pontatlanságot. – és a vonal másik felén már csak a telefon búgását lehetett hallani. A titkárnő elköszönés nélkül letette a kagylót, és Ákos bambán nézett a készülékre. Ez igazán furcsa. De hát a gazdagok bármit megtehetnek. Gyorsan magára kapta a zakóját, még egy gyors pillantás az előszobatükörbe, és hóna alatt a bizonyítványait igazoló dossziéval már indult is. Az alatt a pár perc alatt, míg a kávézóba ért, gyorsan átgondolta, mit fog mondani. Feri az osztálytalálkozón említette, hogy Hugonak különleges orvos-kutatóra, egy biokémikusra van szüksége. Ákos elmosolyodott, milyen szerencse, hogy több diplomája is van, most majd legalább az egyiket tudja kamatoztatni. Meggyőző és szimpatikus lesz. Annyira nem is lehet rémisztő, végtére is ő is csak emberből van. 

A kávézóban már le volt foglalva egy asztal a részükre, Ákos ott foglalt helyet és rendelt egy feketét. Pár perc múlva két fekete öltönyös alak lépett határozottan a helyiségbe. Fekete napszemüvegükön megcsillant a kora tavaszi nap első sugara. Körbenéztek, majd csuklójukat szájukhoz emelve beleszóltak az ingujjukba. – Tiszta! Jöhet! És már nyílt is az ajtó, és belépett az ajtón az, akiről az egész világ beszélt. 

Sármos, 40-es évei végén járó férfi volt. Egyik kezét lazán Armani öltönynadrágja zsebében tartotta, a másikkal épp most vette le márkás napszemüvegét. Ákost meglátva széles mosollyal elindult felé. Hófehér fogaival akár egy fogkrémreklám arca is lehetett volna. Ruganyos léptekkel közeledett és ápolt kezét barátságosan nyújtva mutatkozott be. – Üdvözlöm, Hugo vagyok. Ön bizonyára Kálnai Ákos. Már sok jót hallottam önről és a munkásságáról. – Ööö…. köszönöm, igen, én, hát szóval itt vannak a bizonyítványaim. És Ákos már nyújtotta is a papírjait. – Erre nem lesz szükség. Már utánanéztem mindennek, ami érdekel. – azzal hanyag eleganciával vetette le magát a székre. Ujjaival csettintett egyet, és a pincér már ott is termett, és letette elé gőzölgő kávéját. Ákos megbabonázva nézte ezt a hihetetlenül jóképű és határozott embert. Ő is szeretett volna így kinézni. Ez bizonyára tanulható. Bár a Rolex óra, ami megcsillant csuklóján ahogy a kávéját kezdte el kavargatni, nem épp az ő fizetéséhez van beárazva. Míg ezen gondolkodott, észre sem vette, hogy Hugo hamiskás mosollyal szája szegletében érdeklődve próbálta kifürkészni beszélgetőpartnere gondolatait. – Egy különleges embert keresek, aki segítene nekem megvalósítani egy tervemet. Bizonyára tudja, hogy sokfelé vannak érdekeltségeim, de az orvostudomány területe eddig még kimaradt. Lenne kedve segíteni nekem létrehozni egy olyan gyógyszert, ami eltörölné az összes betegséget a földön, és mindenki számára könnyen elérhető lenne? – várakozásteljesen felhúzta szemöldökét, és a hamiskás mosoly nem tűnt el arcáról. – Ez igazán nemes cél, de nem értem, miért kellett azt mondanom, hogy csak gyógyításról van szó? Miért nem mondhatom el senkinek, hogy egy csodagyógyszeren dolgozom? Hugo arcáról eltűnt a mosoly, és komolyan nézett Ákosra. – Nem szoktam eltűrni az ellenkezést és a kíváncsiskodást. Ha azt mondtam, hogy ezt kell mondania, akkor annak meg van az oka, és elég, ha én tudom a miértjét. A lényeg, hogy érdekli-e a dolog, vagy keresek mást. – azzal, mint aki lezárta a kérdést, belekortyolt kávéjába, majd a kinti forgalmat kezdte el fürkészni, mintha máris a következő orvost keresné, aki nem kérdez, nem érdeklődik, csak teszi a dolgát. Ákos zavarban érezte magát, nem gondolta volna, hogy egy ilyen ártatlan kérdés ennyire képes megfagyasztani a levegőt. Ez máris beindította a vészcsengőt agyában: talán nem is egy mindent megoldó orvosságról van szó? Mindketten szótlanul ültek, és méregették a lehetőségeket. A kínos csend egyre nagyobb feszültséghez vezetett. – Igen, érdekel a dolog. Szeretnék Önnek segíteni. – mondta Ákos határozottan, és a fejében a kis hangot gyorsan lecsendesítette, hiszen hatalmas pénzről volt szó. – Helyes! – mondta Hugo kicsit vészjóslóan, és ismét megvillantotta ellenállhatatlan mosolyát. 

Ezzel a megbeszélés véget is ért. Hugo felállt és már ment is ajtó felé. Ákos kicsit tanácstalanul nézett körbe, hogy akkor most mi van? Az egyik fekete öltönyös odalépett hozzá, és átnyújtott egy borítékot. – Itt van a repülőjegye és minden információ, amit tudnia kell. Ákos bambán bámulta az üvegen keresztül, ahogy a fekete limuzin elhajt a belváros felé. 

Hazaérve nekilátott a csomagolásnak. Elindult a fogkeféjéért és a borotvájáért a fürdőbe, ezt a pár pillanatot használta ki Gréti, és besurrant apja szobájába. Anya mesélte, hogy apa elutazik, és szerette volna, ha ott a távolban is mindig emlékezne rá. Ezért a kedvenc plüss halacskáját akarta becsempészni a bőröndjébe. Már előre kuncogott, hogy milyen jó lesz, amikor apa megtalálja. Gréti még egész kicsit volt, amikor apa ajándékba hozta neki Görögországból. Rengeteg mesét talált ki hozzá, és Gréti minden este szorosan magához ölelve aludt el. Narancs, a halacska az ő kettejük nagy kedvence volt. Ahogy a legjobb rejtekhelyet kereste apa bőröndjében Narancs számára, kezébe került egy félbetépett fénykép. Jó pár éve készülhetett, mert apa nagyon fiatalnak tűnt a képen. Valamiféle katonai egyenruhát viselt, és egy gépfegyvert szorongatott a kezében. Hiszen apa nem is volt katona! 

De akkor mégis mit jelent ez a kép és hol készülhetett? Vajon miért van félbetépve és ki van a másik felén? Mi ez az egész?